Sokszor nehéz dolgunk van, hiszen óriási választékkal találkozhatunk az optikákban mind napszemüveg választáskor mind pedig az optikai szemüvegkeret kiválasztásakor. De hogy pontosan milyen szabályok mentén érdemes haladnunk ahhoz, hogy a tökéletes keretet birtokunkba tudhassuk, ezeket szeretném most megosztani.

Az optikai szemüvegkeret vásárlásakor mindig figyelembe kell venni, hogy a szemüveget egész nap az arcunkon viseljük vagy csak bizonyos esetekben feltesszük, egyébként pedig a tokban pihen.

Ha egész nap hordjuk, akkor még körültekintőbben kell választanunk, hiszen a szemüveg megjelenésünk szerves része lesz.  Egy rosszul megválasztott keret nagyot tud rontani az összképen.

Egy jó keret belesimul a megjelenésünkbe, harmóniában van velünk. Sőt akár személyes öltözködési stílusunk kifejezőeszköze is lehet.

Attól függetlenül, hogy szemüveget viselünk, fontos, hogy minket lássanak, a szemünket lássák a beszélgető partnerek és ne pedig azt, hogy az arcunkat, tekintetünket elnyomja egy erőteljes színű vagy hozzánk kevésbé passzoló keret.

Optikai szemüveg keret választása előtt nemcsak az optikusok segítségét, hanem egy színtanácsadó segítségét is érdemes kikérni, hiszen, ha tudjuk melyik színtípusba tartozunk lényegesen könnyebb lesz a boltban található, néha talán ijesztően nagy kínálat között is megtalálni a számunkra legelőnyösebb darabot.

Szemüveget általában nem egy szezonra, hanem évekre veszünk. Ezért is nagyon fontos a színbeli és a fazonbeli választás.

Színek, színtípusok:

Szemüvegkeretben csak úgy, mint az öltözködés terén azok a színek állnak jól, amelyek harmonizálnak megjelenésünk egyedi adottságaival.

Talán kevesen tudják, de a szemüvegkeretnek illeszkednie kell a természetes színeinkhez. Egyedi genetikai jellemzőkkel jövünk a világra, melyek végigkísérnek egész életünk során. Bőrünk, hajunk, szemünk kontrasztértékei befolyásolják, hogy milyen színek is a legelőnyösebbek számunkra. Azok a színek fognak a legjobban állni, amelyek tükrözik saját adottságainkat. A hasonló a hasonlóval lesz harmóniában.

A természetes haj, szem és arcbőrszínünk meghatározza azt, hogy milyen színtípusba tartozunk: Tél, Tavasz, Nyár vagy Ősz. Hideg színtípusoknak, mint a Tél és a Nyár a hideg színek, míg a meleg színtípusoknak, mint az Ősz és a Tavasz a meleg színek állnak a legjobban. A színtanácsadás során egy színkendős teszt segítségével állapítjuk meg, hogy ki milyen színtípusba tartozik továbbá azt is, hogy az élénk vagy a tompább színek, a telt vagy a kevésbé telt színek passzolnak legjobban az egyénhez.

Egyesekhez az éles kontrasztos darabok fognak illeni, míg másokhoz az egyedi színtulajdonságaik szerint lágyabb színű keretek.

Ha valaki arcán kevésbé kontrasztos a szem, a hajszín és az arcbőr színe, akkor neki nem szabad természetes, színeitől nagyon elütő szemüveget választani, mert viselőjét el fogja nyomni a keret és a megjelenése nem lesz harmóniában.

Színtanácsadás segíteni fog abban, hogy meghatározzuk az egyén inkább meleg vagy hideg színtípus ezüstös vagy inkább arany keret állna neki jól. Emellett azt is, hogy a melegebb barna, borostyán vagy a hideg sötéték vagy fekete keret a jó. Ha valaki színes keretet keres, akkor a tanácsadás után kiderül, hogy a meleg bordó, rozsdabarna, vagy inkább a hidegebb piros, bogyós gyümölcsös, padlizsános árnyalatok lesznek a legjobbak számára.

Színes keretek választása mindig egyén, egyéniség függő, valakihez nem illenek, valakihez pedig remekül passzolnak a színes darabok.

Mindenesetre egy szép ezüst, arany damilos keret, havanna barna, fekete, padlizsán vagy sötétkék fém vagy műanyag keret mindig határozottságot, komolyságot sugall, mely nagy eséllyel a ruhatárunkhoz és a viselőjéhez is remekül fog passzolni.

A színek mellett mindenképpen szót kell említenünk az arcformákról, ha keretet választunk, ennek megállapítása ugyanis elengedhetetlen. Az arc formája, az orr hossza, a szemek távolsága, az arccsont elhelyezkedése szélessége, az áll hossza az arcélek nagymértékben befolyásolják azt, hogy milyen fazonú és méretű keret illik hozzánk.

Fazonok:

A tökéletes fazon megtaláláshoz érdemes előbb megállapítani azt is, hogy milyen arcformába tartozunk. Ezt egy centi segítségével könnyedén megállapíthatjuk, de természetesen ebben is tud segíteni egy szakember. Természetesen a fazon kiválasztásakor is bátran hagyatkozzunk szakember segítségére, a szakavatott optikusok könnyedén meg tudják majd állapítani azt hogy milyen formák azok amik jól fognak állni.  

Ha mégis önállóan próbálkoznánk inkább akkor egy centi segítségével is megállapíthatjuk, hogy milyen arcormával rendelkezünk. Mérjük le a homlokunk középső részének szélességét, aztán az orrtőnél az arccsontunk szélességét, illetve a száj fölött az állkapocscsont szélességét.

Az arc hosszúságát a fejtetőtől számítva az állig, tudjuk lemérni.

Szögletes arcforma: A szögletes arcforma esetében az arc élei erőteljesek, kevésbé lágyak a vonások. Az arc hossza kicsit nagyobb, mint az arc szélessége. A homlok az arccsont és az állkapocs csont majdnem egyforma széles.

A szögletes formát egy kerekebb kerettel lehet enyhíteni, egyensúlyba hozni. A szögletes arcformára egy szögletes kerettel semmiképpen ne erősítsünk rá.

Jobb, ha a keret vékonyabb típus, illetve, ha lehet, egy kicsit nyúljon tovább az arccsontnál.

A most olyan divatos keskenyebb kerek és cicás fazonú keretek remekül állnak ennek a típusnak.

Sztár szögletes arcformával: Keira Knightley

Kerek arcforma:

 A kerek arcforma esetében az arc szélessége és hosszúsága majdnem egyforma.

Ennek a típusnak szögletes keretekkel lehet egy kis élet varázsolni az arcára, neki ugyanis az arcélek kevésbé látszanak.

Kisebb szögletes vagy pedig azoversized fazonból is aszögletesebb darabok állnak jól neki.

A vékonyabb és a vastagabb keret is remekül áll az ilyen típusú arccal rendelkező embereknek.

Sztár kerek arcformával:  Selena Gomez

Gyémánt arcforma:

Ennél a típusnál az arccsont a legszélesebb pont ehhez képest fokozatosan keskenyedik a homlokcsont és az állkapocs.

Ennél a típusnál arra kell törekedni, hogy a homlok felé szélesítsük egy kicsit az arcot így remek lehet az a fazonú szemüveg, amelyiknek fölül van kerete, alul pedig keret nélküli. Ebből a fél keretes típusból a picit felfelé ívelő cicás fazon is jól állhat.

 Napszemüvegben kereshetünk olyan fazont, amely lefelé picit szélesedik. Ezzel ki tudja egyenlíteni a különbségeket, ilyen például az Aviator fazon, de a klasszikus Wayferer fazon is passzol a gyémánt arcformához.

A teljesen kerek keretet kerülje ez a típus mind napszemüvegben, mind pedig optikai keretben!

Sztár gyémánt arcformával: Scarlett Johannson

Szív arcforma:

 Az arc hossza nagyobb, mint az arc szélessége. Az arc legszélesebb pontja a homlok. A fejforma a homloktól szűkül lefelé az arccsontok és az áll felé.

Fölül a homlok felé legyen szélesebb a keret, legyen egy kis betoldás, hogy az arc aránytalanságait kiegyensúlyozzuk vele.

A vastagabb keretes szemüvegek nagyon előnyösek ennek a típusnak. Felül lehet vastagabb a keret, de jó, ha alul is van egy vékony keret.

A kicsit szögletesebb formák a legelőnyösebbek, de itt is figyeljünk, hogy a szemüveg felső fele legyen egy kicsit szélesebb, hangsúlyosabb. A teljesen kerek fazonokat érdemes elkerülni.

Napszemüvegben a kerek oversized és Aviator fazonú szemüvegek előnyösek.

Sztár szív arcformával: Reese Witherspoon

Ovális arcforma:

Az arc hosszúsága picit nagyobb, mint a szélessége. Az arccsont egy picit szélesebb pontja az arcnak, mint a többi rész. A homlok és az állkapocscsont ennél keskenyebb.  A homlok szélesebb, mint az állkapocscsont.

Ennek a típusnak szinte minden keretfazon jól áll. Az Aviator vagy pilótaszemüveg és a szélesebb cicás fazon, a kerek fazon és a klasszikus Wayfarer is remek választás. A legtöbb ember ovális arcformával rendelkezik.

Sztár  ovális arcformával: Jessica Alba

Hosszúkás arcforma:

Az arc hosszú, míg az szélességét tekintve viszonylag keskeny. Itt a keretek segítségével lehet picit szélesíteni az arcot.

A keret felső fele jó, ha sötétebb, hangsúlyosabb, míg alul vékonyabb és világosabb keretrész nagyon jó választás lehet.

A szélesebb nyújtott felsőrészű keret jó választás, illetve az enyhén szögletes keskeny darabok is remekül passzolnak.

Napszemüvegben a cicás fazon és a kerek oversized fazonok is előnyösek.

Sztár hosszúkás arcformával: Liv Tyler

Idei trendek:

Bár az aktuális divattrendek változó hatásai mind a napszemüvegek mind az optikai keretek között fellelhetőek, azért a divat vakon követése helyett mindig fontos, hogy a személyes adottságokat vegyük figyelembe a színek és a fazonok esetében. Hiszen míg a divat évről évre változik, nem biztos, hogy évente a divat szerint fogunk szemüveget cserélni. Azok a darabok fognak jól illeszkedni, melyek mind színben, mind pedig fazonban passzolnak a viselőjükhöz. Így kaphatunk teljesen harmonikus összhatást.

Optikai keretek tekintetében a trendek:

A vastagabb fémes vagy műanyag keretes darabok már évek óta nagy népszerűségnek örvendenek az optikai keretek esetében. Fazonok tekintetében az idén visszatérnek a 80-90-es évek kerek formái is. De a cicás fazonok és a szögletes formák is megtalálhatóak a boltok kínálatában. A gyártók számára fontos, hogy az egyedi tervezésű darabok kiválóan illeszkedjenek a legtöbb arcformához, magas minőségérzetet és kitűnő kényelmet nyújtsanak. Minden évben igyekeznek különleges technológiai újdonságokkal előrukkolni. Fontosnak tartják, hogy a keretek mindig hangsúlyozzák viselőjük egyéniségét személyiségének sajátosságait. Ma már egyre inkább olyan optikai keretek is a piacra kerülnek, melyek játékosak, színesek, akár farmerrel bevont acetát szemüvegkeretek, különböző színkombinációkkal, színátmenetekkel. Az egyszínű típust kedvelők matt és fényes anyagú színes keretekkel is találkozhatnak a boltok polcain. De gyakoriak a kristállyal díszített vagy önmagában mintás keret és szármegoldások is. Manapság a kereteknek szinte saját identitása van, az egyediségre törekednek a gyártók, hogy mindenki megtalálja egyéni stílusához legjobban passzoló darabot.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged a tökéletes keret kiválasztásához, szívesen segítek!

Időpontot emailben: stylebreezebykata@gmail.com  tudunk egyeztetni!

Akiknek már segítettem:

Partnerem az Oculare Optika.

Képek forrása: pinteres.com

17 Comments

  1. Write more, thats all I have to say. Literally, it seems as though you
    relied on the video to make your point. You definitely know
    what youre talking about, why throw away your intelligence
    on just posting videos to your weblog when you could be giving us
    something informative to read?

  2. Iím amazed, I have to admit. Rarely do I encounter a blog thatís both equally educative and interesting, and let me tell you, you’ve hit the nail on the head. The issue is something too few men and women are speaking intelligently about. I’m very happy I found this in my search for something relating to this.

  3. Hi there, simply was aware of your blog through Google, and located that it’s really informative. I am gonna watch out for brussels. I will be grateful if you happen to proceed this in future. A lot of other people will be benefited out of your writing. Cheers!

Hozzászólás a(z) porno bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük